Új elnöke van a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének

Budapest, július – Új elnököt választott a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége. A tagság szavazatai alapján a szakmai szervezet élére Szűcs Zsuzsanna dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakember került, aki júliustól látja el az elnöki teendőket. Megbízatása négy évre szól. A szakmai szervezet munkájában már húsz éve vesz részt, legutóbb főtitkár, azt megelőzően pedig a több évig a MDOSZ tudományos bizottságának elnöke volt.

A tagság Szűcs Zsuzsannát választotta meg a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnökévé. A szakember júliustól váltja Kubányi Jolánt a poszton, aki kétszer négyéves mandátuma után köszönt le a tisztségről.

Az új elnök, Szűcs Zsuzsanna dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakember, az Egészségügyi Szakmai Kollégium, Dietetika és Humán Táplálkozás Tanácsának tagja és a Semmelweis Egyetem mesteroktatója. Nemzetközi színtéren pedig az Európai Dietetikai Szövetség (EFAD) Elhízástudományi munkacsoportjának tagja.

Több mint húszéves szakmai pályafutása során a dietetika több területét is művelte, hat évnyi klinikai tevékenysége alatt a túlsúllyal élők és a cukorbetegek terápiájában vett részt. Ezt követően tizenhárom évig az élelmiszeripar legnagyobb szereplőinél dolgozott táplálkozástudományi szakértőként.

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének húsz éve a tagja, az utóbbi időben a tudományos bizottság elnökeként olyan projektekben működött közre, mint például a felnőtteknek és gyermekeknek szóló legfrissebb hazai táplálkozási ajánlás, az OKOSTÁNYÉR® kidolgozása. Az egyetemi oktató munkája mellett számos médiaszereplésével, publikációjával és előadásával aktív szereplője a tudományos életnek, valamint a nagyközönség körében az egészséges táplálkozás népszerűsítésének.

Eddigi munkáját az MDOSZ „Év Tudományos Dietetikusa 2009” díjjal, az Emberi Erőforrások Miniszterének elismerő oklevelével (2016) és a Pro Dietetica Metabolica (2019) díjjal ismerték el.

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége 1991-ben alakult, közhasznú szervezetként működik. 1994 óta tagja az Európai Dietetikusok Szövetségének (European Federation of the Associations of Dietitians, EFAD), 2008 óta pedig a Dietetikusok Világszövetségének (International Confederation of Dietetic Associations, ICDA). Az MDOSZ tagjai főiskolát végzett dietetikusok és egyetemet végzett táplálkozástudományi szakemberek, akik ma már nem csak az egészségügy különböző területein dolgoznak, hanem jelentős létszámban az élelmiszeripari cégek munkáját is segítik. Az MDOSZ olyan programok kidolgozásában és megszervezésében vesz részt, amelyeknek célja a fogyasztók tájékoztatása, illetve az egészséges életmódnak megfelelő táplálkozási gyakorlat és szokások kialakítása.

Az MDOSZ célja:

  • a lakosság egészségi állapotának megőrzése és javítása
  • az egészséges táplálkozási szokások kialakítása és népszerűsítése a lakosság körében
  • a táplálkozással összefüggő betegségek dietoterápiás vonatkozásainak széleskörű megismertetése, elfogadtatása és bevezetése
  • A dietetikusi munka szakmai színvonalának emelése, kutatások, képzések, elsősorban továbbképzések, konferenciák szervezése és támogatása. A tagok szakmai ismereteinek elmélyítése, hazai és nemzetközi tudományos eredmények követése, egységes szakmai szemlélet kialakítása, szakmai protokollok létrehozásában közreműködés.
  • A dietetikusok szakmai, etikai érdekeinek érvényesítése, illetve a dietetikusi hivatás társadalmi megismertetése és elismertetése.